Miért érdemes a VoIP infokommunikációs rendszert választani?
Minden vállalkozás életében rendkívül fontos a kommunikáció, illetve annak minden aspektusa, ezért alaposan körül kell nézni, hogy milyen módon szeretné egy-egy cég, hogy a munkavállalói egymással, illetve a partnerekkel és ügyfelekkel kommunikáljanak. A VoIP infokommunikációs rendszer egy opció a sok közül, ugyanakkor mindenképpen tanácsos alaposan utánaolvasni, hogy mit is tud, miért is tűnik ki a többi lehetőség közül.
Egy vállalkozásnak, egy cégvezetőnek ugyanis több szempontot is mérlegelnie kell, mielőtt például egy bizonyos telefonközpont mellett teszi le a voksát. Mai blogbejegyzésünkkel azoknak próbálunk segíteni, akik még nem döntöttek, hezitálnak, vagy épp még néhány kérdésük akad a rendszer működését illetően.
Mik a legfontosabb ismérvei a VoIP infokommunikációs rendszernek?
Bár nem kizárólag a telefonos rendszerekkel foglalkozunk, hiszen termékeink és szolgáltatásaink között éppúgy szerepel a rendszerüzemeltetés, hálózatépítés, illetve vezeték nélküli rendszerek működtetése, valamint videókonferencia-rendszerek létesítése, a telefonközpont mint olyan mégiscsak nagyon keresett termék.
Nem is olyan meglepő ez, hiszen minden vállalkozásnak, amely egy-két embernél többet foglalkoztat szüksége van egy megbízhatóan és költséghatékonyan működő telefonközpontra. Mutatjuk, hogy az általunk kínált lehetőség milyen tulajdonságokkal bír!
- Mivel ez egy nyílt forráskódú rendszer, ezért nagyon könnyen alakítható, a vállalkozás igényeire szabható.
- A felhasználók is könnyen tudják kezelni egy webes felületen keresztül, ahol ráadásul több nyelven is megjeleníthető az információ.
- A rendszer több választható modulból áll.
- Többek között a GSM modul is integrálható, így máris sokkal optimalizhatóbbakká válnak a hívások.
- A rendszer képes azt is felismerni, hogy milyen úton kapcsolhat úgy hívást, hogy az a lehető legkevesebbe kerüljön, így garantáltan a legköltséghatékonyabb módon tudunk telefonálni.
Miért éri meg, ha emellett tesszük le voksunkat?
Ha a fenti nagyon rugalmas és önálló használatra alkalmassá tévő opciók nem bizonyulnának elég érvnek, akkor mindenképpen fontos számba venni azt is, hogy telefonközpontunk választása egyben azzal is jár, hogy nem kell ezután havidíjat fizetnie, illetve az egymás közötti telefonhívások ingyenesek, míg a vezetékes, valamint a mobilhálózatok irányába indított hívások is rendkívül piacképes áron érhetőek el.
Természetesen a fentebb részletezett személyre szabhatóság, valamint az anyagi oldal is rendkívül lényeges szempont, de a mai világban még egy dolgot fel kell mérni! Manapság ugyanis szinte minden cég ad legalább heti 2 napra home office lehetőséget. Ilyen esetekben a legtöbb telefonközpont nem képes kezelni a helyzetet, azonban a mi szoftver alapú rendszerünket a kollégák akkor is elérik, ha épp a saját nappalijuk kényelméből dolgoznak.
Bár az e-mail is fontos, mégis a telefon a leghatékonyabb!
Jóllehet tisztában vagyunk azzal, hogy manapság már szinte bármit meg lehet vásárolni, rendelni az interneten keresztül úgy, hogy közben senkivel sem kell szóba állnunk telefonon, azért a cégek mégsem tehetik azt meg, hogy nem állnak telefonon az ügyfelek vagy munkatársak, partnerek rendelkezésére.
Azontúl pedig, hogy sokszor sokkal hatékonyabban lehet segítséget nyújtani telefonon, még gyorsabb is lehet az ügyintézés. Ezért aztán mi magunk is arra biztatunk mindenkit, akinek még további kérdése akad, hogy hívjon fel bennünket, munkatársaink készséggel állnak a rendelkezésére!
Link 1: https://fixguard.hu/termekek-es-szolgaltatasok/
Link 2: https://fixguard.hu/telefonkozpont/
Link 3: https://fixguard.hu/kapcsolat/