Minden cég életében eljön az a pillanat, amikor el kell gondolkodni azon, hogy kire is bízzák a hálózatüzemeltetést. Ez pedig egy rendkívül fajsúlyos kérdés, hiszen a cég biztonsága és hatékonysága, azaz tulajdonképpen a jövője múlik azon, hogy kit is bíz meg ezzel az igencsak nagy bizalmat és még nagyobb szakértelmet megkívánó feladattal. Ugyanakkor az ember
Miért korszerűbb az IP telefonok használata a hagyományos változatnál?
Sokszor talán felmerül a kérdés, hogy szükség van-e még egyáltalán telefonokra a cégek tekintetében, hiszen ma már minden online történik: e-mailekben kommunikálunk, webshopokban vásárolunk, a honlapokon található űrlapokat töltjük ki, hírleveleket küldünk. A közös mindegyikben az, hogy az internetet hívjuk segítségül, ezért aztán nem is meglepő, ha a korral haladó cégek az IP telefonok mellett
A telefonközpont kiépítésén akár a vállalkozás sikere is múlhat
A telefonközpont kiépítésén akár a vállalkozás sikere is múlhat Minden cégvezető fő célja az, hogy vállalkozása sikeresen működjön, és ennek érdekében nyilvánvalóan hajlandó mindent megtenni – természetesen a normális keretek között. A munkavállalók kiválasztása, a munkakörök és -folyamatok kialakítása mellett rengeteget áldoznak a vezetők a marketingre is. Azonban sokan elfelejtik azt, hogy akár egy telefonközpont
A vállalkozás sorsa és sikere múlhat az IT rendszerüzemeltetésen
A vállalkozás sorsa és sikere múlhat az IT rendszerüzemeltetésen Talán elsőre merésznek tűnik a kijelentés, mert hát az IT rendszerüzemeltetés mégsem egyet jelent a bevétellel vagy épp a konkurencia magunk mögé utasításával, ám ha jobban belegondolunk, akkor bizony kulcsfontosságú szerepe van annak, hogy kit is bízunk meg a rendszerünk, a hálózatunk kiépítésével, telepítésével és üzemeltetésével.